„A kutyának csak egy célja van az életben: elajándékozni a szívét.”

A XIX-dik század végén fajtává nyilvánított dobermann külső megjelenésében nagy utat tett meg napjainkig.
A fajta kitenyésztőjének tartott Dobermann valószínűleg elcsodálkozna a róla elnevezett mai kutya láttán. A kitenyésztést szolgáló keresztezések után a legszebb egyedek kiválasztása, a célszerű párosítások eredményeképpen jóval magasabb, esztétikusabb, nemesebb dobermannok születtek. A körtefej, a rövid nyak, a durva szőrzet és a pinscherszerű meredek szögellés eltűnt.
A kutyák wesenjükben, személyiségükben is nagyot változtak. Az egykori, nem ritkán kolerikus, „nagy verekedő” úgyszólván veszélyes fajta helyét az ember barátja és védelmezője személyiségkép foglalja el.
A fajták küllemleírását és wesenkövelteményeit a Nemzetközi Kínológiai Szövetség (Federation Cynologique International, röviden FCI) által kibocsátott standard foglalja össze.
Így a dobermannra vonatkozó, jelenleg is érvényes standardot 1960. április 24-én alkotta meg a Német Dobermann Egyesület Stuttgartban tartott nyilvános rendes ülésén, ezt az FCI 1960 májusában a svájci Lausanne-ban elfogadta és védetté nyilvánította. A valóságban úgyszólván nem létező, az eszményi dobermann képét próbálják a tenyésztők és a fajtakedvelők megközelíteni, a stuttgarti standard alapján születnek a kiállítási bírálatok.

DOBERMANN

Dobermann általános megjelenés

A dobermann középmagas, erőteljes, izmos kutya. Elegáns vonalai, magasba törő tartása, határozott temperamentumos egyénisége a normális anatómiai felépítésű kutya eszményképévé teszik. Alkata, főleg a kané, úgyszólván négyzetes.
Fej
A fej a nyaktól jól elkülönül. Oldal- és felülnézetből nyújtott, tompa ékre emlékeztet. A bőr szorosan tapad a csontokra és izmokra, a fej ezáltal finoman mintázott, száraz. Elő-és oldalnézetből a fejtető lapos, az orrvonal képzett párhuzamosát a találkozásnál enyhe átmenet, „stop” köti össze. Szokványos tartásban a vonalak az orrtükörtől a fejtetőig enyhén emelkednek, majd finoman legömbölyödnek a tartkó irányába. A koponyatető keresztvonala szinte egyenes, nem esik a fülek felé. A felső és az alsó állkapocs (fang) széles és mély, a szájszélek szorosan zártak.
A 42 tagú fogsor fehér, a harapás ollós, vagyis a felső metszőfogak kissé az alsók elé, és azok peremét takarva helyezkednek el. A szem közepes méretű, ovális, színe sötét. Az orrtükör fekete, a barna kutyáknál lehet világosabb is, de a világosabb szemekkel együtt is a minél sötétebb összhatás a kívánatos.
A magasan tűzött fül a fej méretéhez arányosan vágott, figyelőállásban a földhöz viszonyítva merőlegesen és párhuzamosan állított.
Nyak
A fejhez és törzshöz viszonyítva aránylag hosszú, száraz és izmos. Voanala enyhén ívelt, magasba törő és nemes tartású.
Törzs
A hát rövid és feszes. A mar, főleg a kanokná, izmos és kiemelkedő, a far irányába lejtő gerinccel meghatározza a hátvonalat. A vesejáték izmos, az egész hát arányosan széles benyomást kelt. A keresztcsont és keresztcsigolyák által képzett far gömbölyű. Az enyhén ívelt bordák álló helyzetben a mellső végtagok könyöke alá érnek, a mellkas mélysége meghaladja a teljes marmagasság felét. Az előmell (front) megfelelő szélességű és domború, a szívtáj telt és izmos.
A földtől a mar legmagasabb pontjáig mért távolság kanoknál 68-72 cm, szukáknál 63-68 cm. Szükség esetén mindkét irányban 2%-os korrekció megengedett, de azonos értékű kutyák esetén a standardon belülit kell jobbnak tekinteni. A szukák törzse a mellbimbók elhelyezkedése miatt a négyzetesnél hosszabb lehet.
Végtagok
Az erőteljes mellső végtagok minden irányból nézve párhuzamosan állnak. A felkarcsont és a hosszú, ferde lapocka megközelítőleg 105-110 fokos szöget zár be. A lapocka szorosan a bordákhoz simul, vége kissé a gerinccsigolyák fölé emelkedik. A könyök szorosan a mellkashoz simul. A lábfej rövid és domború (macskaláb), az ujjak zártak.
A hátsó végtag felső combja izmos és megfelelő szélességű. A törzshöz viszonyított, hátrafelé történő eltolódása mintegy 130 fokos. A lábszár függőleges. A hátsó végtagok párhuzamosak, a lábfej macskaláb. Farkaskörmök nem lehetnek.
Járás
A dobermann járása elegáns, fordulékony, szabad és tért ölelő. A mellső lábak erőteljesen előrehatolnak, a hátsók hosszú, rugalmas léptei adják a megfelelő tolóerőt. A kutya mindig ellentétesen használja mellső és hátsó végtagját.
Szőrzet
A rövid, kemény és sűrű szőrzet simán és tömören fekszik. Színe fekete és barna (különböző árnyalatokban) lehet, élesen elkülönülő, tiszta, rozsdavörös jegyekkel. Az utóbbiak a fangon, szájszéleken, a pofán, a szemek felett, a gégén és a mellkason, a lábszárakon és a lábfejeken, a hátsó végtag belső oldalán, a végbéltájékon és az ülőcsontokon találhatók, általában azonos méretben és alakban.
Alaptermészet
A dobermann hűséges, bátor, erős idegzetű és éber kutya. Fejtett értelme, természetes keménysége, kitűnő szaglása és nagyfokú munkakedve alapján könnyen képezhető. Különösen házőrző, kísérő, őrző-védő és szolgálati kutyának alkalmas.
Hibák
Kosorr, púpos fejtető, gyenge vagy túl erős „stop”, rövid, pofás fej, hegyes „fang”, lógó szájszélek, túl magasan vagy túl mélyen tűzött fülek, foghiány, előre- vagy csukaharapás, kidülledő vagy beesett, túl nagy vagy túl kicsi, világos, „mongolos” szemek. Rövid vagy vastag nyak lebernyeggel, könnyű csontozat, rövid, meredek váll, kiforduló könyök, keskeny vagy széles végtaállás, hosszú, nyitott puha mancsok, hosszú domború (ponty) vagy homorú (nyereg) hát, laza derék, csapott far, dongás mellkas, lapos bordák, kis mellkasmélység, lapos előmell, keskeny front, rossz szögellés, kifelé vagy befelé forduló hátsó lábszár, tehénállás, rejtett-vagy egyheréjűség, imbolygó, kötött vagy tipegő járás, poroszkálás (egyoldali lábakkal egyszerre lép). Hosszú lágy, hullámos, szőrzet, világos vagy tisztátalan jegyek, fehér folt, aljszőrzet, félénk, ideges magatartás, gyávaság.
Farok
A születéskor a hosszú farok két csigolyányi távolságban a faroktőtől vágott, a bőr és a szőrzet teljesen elfedi a sebyhelyet, megfelelő magasságban tűzött, a kutya végbéltájékát takarja.
A fogak
A kiskutyák fog nélkül születnek. Három-négy hetes kor körül a tej-, szem- és metszőfogak előtörnek, majd hathetes  korra kinőnek a tej előzápfogak. Három és öt hónapos kor között a tej metszőfogak állandó fogakkal váltódnak. Öt hónapos korban a tej előzápfogak, hat hónapos korban pedig a tej szemfogak váltódnak. Nem váltódnak a P1, valamint az M fogak.
A fogak elnevezése:
Metszőfogak I (incisivus)
Szemfogak C (caninus)
Előzápfogak: P (praemolaris)
Zápfogak: M (mlolaris)
Felnőtt kutyánál a fogazat akkor jó, ha teljes és szabályos. A bírók gyakorta használják bírálatoknál a fogazat korrekt és komplett meghatározást. Ez természetesen azt jelenti, hogy a harapás szabályos, és mind a 42 foga megvan a kutyának. Az alsó és felső fogsor záródását, nevezzük harapásnak. Szabályos harapásnak nevezzük, mikor a felső fogsor ollószerűen záródik az asló fogsorra.
A Dobermann-ál minden ettől eltérő már hiba.
Ráharapásnak vagy harapófogószerű harapásnak nevezzük, mikor az alsó és felső fogsor úgy találkozik, mint a hataófogó vágó felület.
Előrharapásnak nevezzük, mikor az alsó fogsor előrébb áll, mint a felső. Ezt a harapást csukaszerű vagy alulharapásnak is nevezzük.
Hátraharapásnak nevezzük, mikor az alsó fogsor hátrább áll, mint a felső fogsor, de nem záródik. Ezt a harapást pontyszerű harapásnak vagy felülharapásnak is nevezzük.
A kutya fogainak elhelyezkedése sematikus ábrán:
M P C I I C P M
felül 2 4 1 3 3 1 4 2
alul3 4 1 3 3 1 4 3

TENYÉSZTÉS

MUNKA/SPORT

A Dobermann színei

A dobermann leggyakoribb megjelenési színe a fekete, a standardban pontosan körülírt „vörös” jegyekkel.
Gyakoriságát tekintve a fekete után a barna szín különböző árnyalatai következnek, a csaknem világostól a közel csokoládébarnáig. A jegyek ennél az alapszínnél is ugyanúgy megtalálhatóak, bár általában optikailag kevésbé különülnek el az alapszíntől. Megfigyelhető, hogy a barna kutyák jegyeinek színe általában közelebb éll a megkívánt „sötét”-hez, ezért egyes tenyésztők, ha világosabb jegyek jelentkeznek a tenyésztésben, időnként barna kutyát is bekapcsolnak a forgalomba.

A dobermannak azonban más, hazánkban kevésbé ismert és a nagyvilágban is aránylag ritkábban előforduló színváltozatai is vannak a jegyek formájának és színének megtartása mellett.
Ennek ellenére az FCI 1994. január 1-től csak a már előbb említett fekete és barna színváltozatot fogadja el.

Gyakori példák:
1 = fekete (BBDD) Ch. Guy’s Hilo v. Norden Stamm
2 = fekete (BBDd) Ch Don Dayán v. Franckenhorst
3 = fekete (BbDD) Ch. Jürgen v. Hagenstern
4 = fekete (BbDb) Ch. Graaf Questor v. Neerlands Stam
5 = kék (BBdd)
6 = kék (Bbdd)
7 = barna ( bbDD) Ch. Bonni v. Forell

8 = barna (bbDd)
9 = Izabella (bbdd)

Mindezek után szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a kutya színörökítő képessége általában az elődökben mutatkozó színek keveredésének arányától függ. Vagyis a tiszta fekete elődöktől száramzó dobermannok minden bizonnyal fekete, a barnák pedig barna utódokat nemzenek. A színkeveredés folytán viszont többé-kevésbé arányosan kevert színek fordulnak elő az alomban. Ezzel az elmélettel szemben áll az a tény, hogy a fekete domináns színnek tekinthető, és előfordulása a szokásosnál gyakoribb.

Tenyészcél

Bármely kutyafajta tenyésztőjének megfelelő és reális céllal kell a tenyésztéshez fognia. Sok tenyészállat vásárló már azzal is megelégszik, ha állata szép példánnyá fejlődik és a család nélkülözhetetlen kedvencévé válik. A tenyészcéllal is rendelkező kutyatenyésztő ennél sokkal több szempontot tart szem előtt. Ismeri a fajta jellemző és kívánatos tulajdonságait, még azokat a sajátosságokat is, amelyek nem minden példányban ismerhetők föl vagy éppen nem elég szembetűnőek.

(Tudja, hogy milyen meglévő vagy hiányzó tulajdonságokat szeretne a tenyészállataiban megerősíteni és rögzíteni.
A megfelelő elképzelés kialakításához empirikus tapasztalatokat kell szereznie és alaposan meg kell ismernie a tenyésztendő fajtát.
A fajta szép, ideálist megközelítő példányának felismerése elengedhetetlen. Az ilyen kutya egészséges, erőt és eleganciát tükröz, egészében is harmonikus benyomást kelt. A fajtaleírást, a standard részleteivel is tisztában kell lennie, azt a különféle jegyek és tulajdonságok fontossági sorrendjében ismernie kell. Ajánlatos tájékozódni az adott fajta történetéről, származásáról és hasznosítási módjairól.) ———–ez a bekezdés jó ide?

A tenyészcél eléréséhez fáradságos és időigényes út vezet, ez még akkor is igaz, ha figyelembe vesszük a kutya tenyésztésbe vételének korát, a viszonylag rövid vemhességi időt és a kiválogatásra alkalmas alom nagyságát. A sikeres tenyésztés három alapvető lépést nem nélkülözhet, így
– az adott egyed tenyészértékének reális megítélését, becslését,
– a megfelelő tenyészállat kiválasztást (a szelekciót) és
– az összeillő tenyészpár kiválasztást (párosítási tervet) és pároztatását.

A tenyésztéshez elengedhetetlen az objektív ítélet, amely egyúttal a kiválogatás alapja is. Csak az alkalmas egyedek maradhatnak tenyésztésben, ez nagyon sokszor nehéz és emócióktól sem mentes lépés. A kompromisszummentes szelekció a megfelelő tenyészpár megválasztásának is az alapja. Lehetséges, hogy időközben a tenyésztési elképzelés valamelyest módosul, ez a későbbi döntések során figyelembe vehető. A túl nagy tenyésztői koncepcióváltás ugyanakkor komoly bonyodalmakat okozhat olyan kennelben, ahol a hosszú távú gondolkodás jellemző.

Vélemény

A fajta kialakulásáról a következőket írta: Németország zöld szívében, Thüringiában található egy Apolda nevű város, mely a dobermann őshazája. A fajta elnevezése éppoly különös, mint az eredete. Friedrich Louis Dobermann, Apolda város adóbehajtója, aki egyben gazdátlan kutyák befogásával is foglalkozott, 1860 körül a ki nem váltott kutyákat felhasználva megkezdte egy kemény házőrző fajta kitenyésztését.
A múlt századi szájhagyományok szerint ezek a kutyák még az éjszakai rendőrség kötelékében is szolgáltak, mivel megvesztegethetetlen és lövésbiztos kutyákra volt szükség.
A fennmaradt írásokból kiderül, hogy a dobermann az első személyőrzésre kitenyésztett fajta.
Arról sajnos nincs feljegyzés, hogy Dobermann úr kedvenc szukája, egy egérszürke, rövid szőrű pinscher mely fajtákból keletkezett. Ez a szuka már egyértelműen sejteti a mai típust. Thüringiában „csendőrkutyának” is nevezték ébersége és keménysége miatt.
Ez idő tájt az akkori apoldai kőbánya-tulajdonos, Dietssch birtokában volt egy pinscherszeű mákoskák-egérszürke szuka, melyet 1860-as évek vége felé befedeztetett. A kan fekete volt, vörös jegyekkel, egy juhászkutya és egy mészároskutya (rottweiler) keveréke.
A későbbi években Friedrich Louis Dobermann e két állat utódait keresztezte német pinscherekkel, tulajdonképpen innen származik a mai dobermannunk. Mivel bizonyítható, hogy ez a férfi volt az első tenyésztő, az Ő nevét viseli és viselje a jövőben is ez a fajta.

Forrás:

Bakondi Csaba-Ferencz Csaba: A DOBERMANNVILÁG KÉPEKBEN/THE DOBERMANN WORLD IN PICTURES

Zöldág László: KUTYATENYÉSZTÉS (Genetikai alapok és szaporodásbiológia)